A határozat-javaslatot Lucia Zitnanská igazságügyi miniszter terjeszti a kormány elé - mondta a lapnak Lenka Skorpilová, a tárca sajtóosztályának vezetője. Amint a kormány kiadja az erről szóló hivatalos sajtónyilatkozatot, az ügy hivatalosan befejeződik, sem Hedvig, sem a szlovák hatóságok nem kezdeményezhetnek újabb eljárást."A panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszosnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogai sérülhettek, ezért a Szlovák Köztársaság kormánya sajnálatát fejezi ki" – így szól a mondat, amelyet a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság még 2011. november 8-án jóváhagyott."Annak ellenére, hogy a békés rendezést a szlovák kormány kezdeményezte, és 2011. december 6-án megkapta Strasbourgból az elfogadásról szóló határozatot, itthon (Szlovákiában) nehezen szánják rá magukat a nyilatkozat kiadására" - mutat rá az új Szó.Malina HedvigHVG archívA bocsánatkérés azonban a jelek szerint semmilyen hatással nem lesz a főügyészségre, amely folytatja a hamis tanúzás ügyében négy éve tartó vizsgálatot. Malina Hedvig ügyvédje annyit tehet, hogy a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság Miniszteri Bizottságához fordul, amiért a legfelsőbb vádhatóság nem tartja tiszteletben az ügy békés rendezéséről szóló határozatot.Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két bőrfejű megverte, állítólag azért, mert mobiltelefonon magyarul beszélt. A diáklány - aki azóta férjhez ment és kétgyermekes anya lett - 2007. november 22-én fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz.Roman Kvasnica, Hedvig ügyvédje szerint ha a kormány kiadja a nyilatkozatot, paradox helyzet áll elő. "Teljesen elképzelhetetlen jogi helyzet jön létre, ahol egyrészt Szlovákia azt mondja, hogy Malina Hedvig emberi jogait megsértették, másrészt viszont továbbra is folyik ellene az eljárás" – jelentette ki. Szerinte ez a mai szlovákiai valóság - idézte az ügyvédet korábban a Bumm.sk hírportál.
Szerdán kérhet bocsánatot a szlovák kormány Malina Hedvigtől
A szlovák kormány szerdai ülésén dönt arról a határozatról, amelynek alapján a kabinet sajnálatát fejezi ki a Malina Hedvig-ügy miatt - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.