"Az első, hogy az euróövezet csúcstalálkozóin való részvételt illetően korlátozottak a lehetőségeink" - magyarázta a miniszterelnök abban a beszélgetésben, amelyet a hétfői brüsszeli csúcstalálkozó után folytatott a Lidové Noviny című prágai konzervatív napilap tudósítójával."A második, hogy a szerződésjavaslatban szerintünk elégtelen figyelmet fordítanak az ún. adósságkritériumra. Úgy véljük, hogy a jelenlegi válság elsősorban adósságválság" - fejtette ki Necas a lap keddi kiadásában. "Végül a harmadik kifogás, az a jóváhagyási folyamat a Cseh Köztársaságban bonyolult és nem világos" - mutatott rá a miniszterelnök.A szigorú költségvetési fegyelmet előíró új pénzügyi unióról szóló szerződéshez hétfőn Brüsszelben az EU 25 tagállama csatlakozott, kivételt csak Nagy-Britannia és Csehország képez.Necas a beszélgetésben nem zárta ki, hogy Csehország később mégis csatlakozik a megállapodáshoz. "Kifogásaink nem azt jelentik, hogy később ne csatlakozhatnánk a szerződéshez" - jegyezte meg.A Lidové Noviny szerkesztőségi jegyzetében azt állítja: a miniszterelnök csak másodlagos érveket hozott fel, s nem beszélt nyíltan. "A játék a nemzeti költségvetések feletti központi ellenőrzés bevezetésére megy ki" - mutatott rá a konzervatív napilap, s úgy véli: ez az, ami nem tetszik a mai prágai kormánynak. "Ez az a fejlődés, ami őszintén nem tetszik Petr Necasnak" - húzza alá a jegyzetíró.Az újság szerint az új uniós szerződést most elemezni fogja a cseh kormány, majd a téma a parlament két háza elé kerül. Amennyiben ott többségbe kerülnének a csatlakozáspártiak, a kormánynak felhatalmazást kell kérnie az államfőtől, hogy aláírhassa a szerződést. Václav Klaus államfő korábban többször is azt nyilatkozta, hogy ő maga az új pénzügyi unióról szóló szerződést soha nem fogja aláírni.
Ezért nem csatlakozott Csehország az EU-paktumhoz
Csehországnak három lényeges kifogása van a pénzügyi unió mai formája ellen, s ez az oka annak, hogy nem csatlakozott a megállapodáshoz - jelentette ki Petr Necas cseh miniszterelnök.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.