A TAM honlapján szerdán közzétett rövid közlemény szerint a JJ8055-ös járat "technikai probléma miatt kénytelen volt visszatérni a repülőtérre". Az Airbus A330-200 típusú repülő fedélzetén 160 utassal rendben földet ért. A légitársaság nem közölte, hogy pontosan miféle "incidens" miatt kellett a kapitánynak az út megszakítása mellett döntenie. Egy névtelenül nyilatkozó francia utas arról számolt be, hogy a jobboldali hajtómű irányából robbanást hallott, majd "lángokat látott". "A személyzet azt mondta, hogy probléma keletkezett a motorban, és mintegy egy órán keresztül köröztünk, hogy kiengedjék az üzemanyagot, mielőtt leszálltunk Roissyn... Nagyon megrémültünk, még a légy zümmögését is hallani lehetett" - mondta. Az utasok szerda délután a TAM egy másik járatával indulhattak el Rio de Janeiróba. Az ijedtség érthető is, még sokan emlékeznek az Air France 447-es számú járatára, amely fedélzetén 228 emberrel - köztük négy magyar állampolgárral és egy szlovákiai magyarral - 2009. június 1-jén útban Rio de Janeiróból Párizsba az Atlanti-óceánba zuhant. A tragédiát az okozta, hogy az erős légörvénybe került gép pilótái nem megfelelően reagáltak a sorozatos figyelmeztető jelzésekre, és nem tettek eleget az ilyen esetekre vonatkozó előírásoknak.
Robbanás és felcsapó lángok miatt fordult vissza egy Rióba tartó gép
Egyik hajtóművének meghibásodása miatt megszakította útját és visszatért a párizsi Roissy repülőtérre a TAM brazil légitársaság egyik Airbusa, amely Rio de Janeiróba indult kedden este.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.