Az ország katonai vezetésének rendeletére ezen a napon szabadon engedtek mintegy 3 ezer foglyot a börtönökből. A liberálisok és világiak, valamint az iszlamisták Kairóban, a Tahrír tér különböző oldalain gyülekeztek, tükrözve azt a mély politikai megosztottságot, amely Mubarak bukása óta kialakult az országban. A táblák, feliratok is azt mutatták, hogy nincs egyetértés abban, mit jelképez ez a nap, melyek a "január 25-i forradalom" céljai és azok elérésének eszközei, s abban sem, hogyan viszonyuljanak az országot közel egy éve irányító hadsereghez."Le a katonai uralommal!", "Forradalmat a győzelemig, forradalmat Egyiptom minden utcáján!" - skandálta egy főleg fiatalokból álló csoport a tér egyik részén. A jól szervezett és a választásokon jelentős fölényt kivívó iszlamista pártok viszont - helyzetüknél fogva - nemigen támogatnának egy újabb felkelést. A biztonsági szolgálatok tájékoztatása szerint gyakorlatilag minden kormányzóságában tartottak nagygyűléseket. Alexandra, Szuez és Iszmáilíja városban ezrek gyűltek össze. Nagyobb incidensről sehonnan sem érkezett jelentés. Szerdán érvénybe lépett a gyűlölt rendkívüli állapot részleges feloldása, amit Egyiptom jelenlegi katonai vezetője, Huszein Tantávi marsall előző nap tévébeszédben jelentett be. Eszerint feloldották a több mint három évtizede érvényben lévő drákói törvényeket, de azok a "gonosztevőkkel" szemben hatályban maradnak."Gonosztevőkön" sok esetben egyszerű tüntetőket értettek a katonai hatóságok az utóbbi időben, és ez sokszor vált gúny tárgyává a független sajtóban. Fiatal tüntetők gyakran kántálták a tüntetéseken: "Gonosztevők vagyunk!"A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet szerdai közleményében bírálta a rendkívüli állapot feloldásának részleges voltát, úgy ítélve meg, hogy az "felhívás a (rendőrség általi) rossz bánásmód folytatására". "Az annyi éven át visszaélésekre alkalmat adó rendkívüli állapot fenntartása mindazok megsértése, akik a jogállam visszaállítását szorgalmazták" - állapította meg közleményében Joe Stork, a HRW közel-keleti osztályának helyettes vezetője.Az évfordulón mintegy 3 ezer fogoly hagyhatta el a börtönöket a legfelső katonai tanács rendeletére. A biztonsági szolgálatok illetékeseinek közlése szerint 1959-en közkegyelemben részesültek, 1014 másik, bűncselekményekért elítélt pedig jó magaviseletének köszönhetően szabadult.
Amnesztia, ünneplés, tüntetés az egyiptomi felkelés évfordulóján
Egyiptomiak százezrei vonultak fel szerdán Kairóban és az ország más városaiban, hogy megemlékezzenek a Hoszni Mubarak elnök uralmát megdöntő felkelés kezdetének első évfordulójáról.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.