A Tripolitól 170 kilométerre délnyugatra lévő Bani-Valídban - amely tavaly Moammer Kadhafi diktátor uralmának egyik utolsó bástyája volt - kedden a Líbiát irányító Átmeneti Nemzeti Tanáccsal (ÁNT) szembehelyezkedő lakosok vették át a hatalmat, miután az ÁNT-hez hű milicistákat tűzharcban kiverték a településről. APA miniszter szerdán a helyszínen újságíróknak azt mondta, hogy a gondokat megoldották. Szerinte egyébként a harcok nem a forradalmi erők, illetve Kadhafi hívei között robbantak ki, hanem egy helyi problémáról volt szó. A város előkelőiből álló vezető testület egyik tagja ugyanakkor csak annyit mondott, hogy a miniszter tárgyalásokat folytatott velük, s hogy a kormányerők ellenőrző pontokat állítottak fel a település körül. Hétfőn felfegyverzett helyiek megtámadták az ÁNT-erők laktanyáját a városban, s visszavonulásra kényszerítették a kormánycsapatokat. A helybeliek arra panaszkodtak, hogy az ÁNT-hez hű fegyveresek zaklatták az embereket, önkényes letartóztatásokat hajtottak végre és kegyetlenül bántak a bebörtönzöttekkel. Azt azonban cáfolták, hogy továbbra is Kadhafi hívei lennének, s ez magyarázná akciójukat.
Líbia: Bani-Valídban még a kormány az úr
A líbiai kormány ellenőrzése alatt áll Bani-Valíd városa - közölte szerdán Oszama al-Dzsuvali védelmi miniszter, aki a helyszínre látogatott.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.