A felsőház 127 igen szavazattal 86 ellenében jóváhagyta a nemzetgyűlés által egy hónappal ezelőtt megszavazott javaslatot. Miután a szenátus nem változtatott a szövegen, a tervezetet - amelynek alapján a törvény megsértőire egy évi elzárás és 45 ezer eurós pénzbüntetés lesz kiszabható - véglegesen elfogadta a parlament.Franciaország eddig két genocídiumot ismert el, a holokausztot és az örmények népirtását, de csak az előbbinek a tagadását büntette. A francia parlament már 2001-ben népirtásnak minősítette, de nem szankcionálta az 1915 és 1917 között lezajlott törökországi tömegmészárlást, amelyben az örmény fél szerint 1,5 millióan vesztették életüket. A Nicolas Sarkozy államfő által is támogatott javaslatnak jobb- és baloldalon is egyaránt akadtak ellenzői, de a szenátus két nagy képviselői csoportja, a jobbközép UMP és a Szocialista Párt is támogatta. A törvény közel egy hónapja feszültségeket okoz Törökországgal, amely nem ismeri el a népirtást, s az utolsó pillanatig meghátrálásra próbálta késztetni a francia parlamentet. A törvény elfogadása után a török igazságügyi minisztérium közölte, hogy azt Franciaország részéről a Törökország iránti "tisztelet teljes hiányaként" értékeli. A párizsi török nagykövet "folyamatos következményeket" ígért a törvény kihirdetésének esetére. "Franciaország most veszti el egyik stratégiai partnerét" - mondta egy török diplomáciai forrás. A nap folyamán több száz örmény, illetve török tüntetett egymás mellett, de biztonsági kordonokkal, illetve rohamrendőrök sorfalával szétválasztva Párizsban, a szenátus épülete előtt. Az előbbiek támogatták, az utóbbiak viszont ellenezték a javaslat elfogadását. A két ország nagykövete a szavazáskor a tribünön, a közönség soraiban foglalt helyet. Patrick Ollier, a parlamenti kapcsolattartásért felelős államtitkár a vita kezdetén leszögezte: a javaslat része egy olyan általános vonulatnak, amellyel Franciaországban a rasszista és idegengyűlölő megszólalásokat büntetik. "Ez nem megemlékezési törvény. Nem azt kérjük önöktől, hogy megmondják, mi része a történelemnek, hanem azt, hogy megfelelően kezeljék azokat, akik a törvény által elismert népirtásokat tagadják" - mondta a szenátoroknak a kormánytag. A nemzetgyűlési szavazást követően Törökország néhány hétre hazarendelte párizsi nagykövetét, befagyasztotta a politikai és katonai együttműködést Franciaországgal, annak ellenére, hogy Párizs legfőbb partnerének tekintette a szíriai válság megoldásában, valamint felfüggesztette a kétoldalú látogatásokat. A török vezetés most azzal fenyegeti Franciaországot, hogy végleg hazarendeli nagykövetét, korlátozza a külképviselet működését, valamint kereskedelmi és gazdasági szankciókat vezet be Franciaország ellen.
Tilos tagadni az örmény népirtást Franciaországban
A francia parlament hétfőn este végleg elfogadta az örmény népirtás tagadásának tiltásáról szóló törvénytervezetet a szenátusi végszavazással, amely jelentős diplomáciai válságot okozhat Párizs és Ankara között.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.