Mindkét halálos áldozat 39 éves volt, és Dél-Kína két, csaknem szomszédos tartományában élt. Egyikük december 31-én halt meg, másikukat pedig néhány napra rá, január 6-án vették fel egy kórházba.A H5N1 fertőzött szárnyasokon, illetve azok tojásain vagy ürülékén keresztül terjed. Szakértők szerint a vírus világjárványt okozhatna, ha egy könnyebben terjedő mutációja alakulna ki.Az első áldozattal kapcsolatban állt emberek tünetmentesek maradtak, és egyelőre a második áldozat közeli ismeretségi körében sem bukkantak madárinfluenza nyomaira. Így néhány szakértő kizárja, hogy a megbetegedések oka a H5N1-nek egy esetleg új, emberről emberre terjedő fajtája lett volna.Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a H5N1-gyel fertőzött 582 ember közül 343 halt meg. Kína hatalmas mezőgazdasági területeivel és a világ legnagyobb szárnyasállományával a betegség melegágyának számít.Az utóbbi időben Vietnámból és Indonéziából érkezett hír hasonló madárinfluenzás halálesetekről.
Újabb ember halt bele a madárinfluenzába Kínában
Egy hónapon belül már a második ember halt meg madárinfluenzában (H5N1) Kínában. A halálesetek különösségét az adja, hogy egyik áldozat sem került kapcsolatba szárnyasokkal a megbetegedését megelőző egy hónapban - írta honlapján a The New York Times című amerikai napilap.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.