A leadott szavazatok 92 százalékának összesítése után Ma előnye 700 ezer szavazat volt legfőbb riválisával, Csaj Ing-vennel (Tsai Ing-wen) szemben. Ma a leadott szavazatok 51,8 százalékával vezet, őt Csaj követi 45,4 százalékkal.A választási részvétel a vártnak megfelelően magas, 80 százalék körül alakult: a 18,1 millió szavazásra jogosult tajvani közül mintegy 14,5 millió járult az urnák elé. A leköszönő-újjáválasztott elnök választási kampányának a Tajpej központjában lévő főhadiszállásán hívei előtt bejelentette, hogy győzelmet aratott. "Ez nem személyes győzelem, hanem a tajvaniak diadala, a béke, a jólét és az integritás útjának győzelme" - fogalmazott a Kína és Tajvan közeledését támogató, a kétoldalú kapcsolatokat békésen fejlesztő politikus. A következő négy évben a kínai-tajvani kapcsolatok még békésebbek lesznek, tovább erősödik a kölcsönös bizalom és kisebb lesz az esély egy konfliktusra. APA radikálisabb nézeteket valló, a függetlenségre vágyókra támaszkodó 55 esztendős Csaj Ing-ven elismerte, hogy elveszítette a választást. "Elfogadjuk a tajvaniak döntését, és gratulálunk Ma elnöknek" - mondta a politikus támogatói előtt tartott beszédében. Egyben bejelentette, hogy a vereség következményeként távozik pártja, az ellenzéki Demokratikus Haladás Pártja éléről.Várhatóan megőrzi parlamenti többségét Ma pártja, a kormányzó Nemzeti Párt (Kuomintang) is. A televíziókban közölt előrejelzések szerint a 113 képviselői helyből 65-öt szerez meg a Kuomintang, igaz, ez jóval kevesebb lesz a mostani 81 mandátumnál.
Újrázhat a tajvani elnök, győzött a kormánypárt
Újabb ciklusra marad Tajvan elnöke Ma Jing-zsou (Ma Ying-jeou), aki jelentős fölénnyel győzött a szombaton tartott választáson.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.