A republikánusok és az ellenzéki párthoz húzó függetlenek körében a volt massachusettsi kormányzó támogatottsága országosan 34 százalékra nőtt. A második helyen Newt Gingrich volt képviselőházi elnök áll 18 százalékkal, őt egyformán 15-15 százalékkal Ron Paul texasi képviselő és Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor követi, majd az aspiránsok sorát Rick Perry texasi kormányzó és Jon Huntsman volt utahi kormányzó és pekingi ex-nagykövet zárja 9, illetve 4 százalékkal.A CNN és az ORC legutóbbi, december közepén publikált eredményei szerint Romney és Gingrich még holtversenyben állt, s mindkét politikus népszerűségi mutatója egyaránt 28 százalékon állt. Az ismét a népszerűségi lista élére ugrott volt kormányzó a felmérés szerint az exházelnök rovására növelte a táborát és támogatottsága elsősorban a magasabb jövedelmű konzervatívok körében erősödött.Romney kampányol. Széles sávbanAP / Charles DharapaEbben a közegben a 270 millió dolláros vagyonnal rendelkező Romney népszerűségét éppen hogy megerősítette az a lejáratási kampány, amely szerint a politikus egy olyan "karvalytőkés", aki élvezi, ha munkásokat rúghat ki, s aki a Bain Capital befektetési vállalat vezetőjeként cégek felvásárlásból és továbbadásából gazdagodott meg.Ha a republikánus szavazóknak két aspiráns közül kellene eldönteniük, hogy ki legyen a párt hivatalos elnökjelöltje, akkor Romney ma Gingrichcsel szemben 59-37, Santorummal szemben 60-37, Paullal szemben pedig 67-31 arányban nyerne, százalékban kifejezve. A politikus malmára hajtja a vizet, hogy a felmérés szerint a republikánusok 70 százaléka olyan politikusra adná le a szavazatát, aki képes lenne legyőzni Barack Obama elnököt, s 55 százalékuk úgy látja, hogy erre Romneynak lenne a legjobb esélye.A támogatottsági listát vezető politikus ugyanakkor még nem tekinthető biztos esélyesnek, mert a megkérdezettek 56 százaléka nem zárja ki, hogy kitart a jelenlegi választott jelölt mellett, s csak 37 százalék ragaszkodik következetesen ahhoz a politikushoz, akit a legszívesebben látna Barack Obama kihívójaként.Egyes területeken a riválisai maguk mögé utasítják Romneyt. A republikánusok szimpatizánsai szerint például Paul jobban törődik az emberekkel, Gingrichből viszont jobb főparancsnok válna, mint a volt massachusettsi szenátorból.A republikánusok jövő szombaton, Dél-Karolina államba tartják majd a következő elnökválasztásukat. A közvélemény-kutatások szerint itt is Romney vezet. Sikerének esélyeit javítja, hogy az ő pártjára állt Jim DeMint dél-karolinai szenátor, a királycsináló Tea Party mozgalom egyik emblematikus alakja.Ha Romneynak Dél-Karolinában is sikerül majd megszereznie a győzelmet, az jelentősen aláássa riválisainak esélyeit arra, hogy megállítsák diadalmenetét a párt hivatalos elnökjelöltsége felé. Sajtójelentések szerint egyébként Gingrich az iowai és a New Hampshire-i kampányolás után kifogyott a pénzből.
Romney lehet Obama kihívója, de nem veheti biztosra
Az Iowában és New Hamshire-ben aratott előválasztási győzelmeit követően Mitt Romney ismét a legnépszerűbb politikus a republikánus elnökaspiránsok mezőnyében - derült ki a CNN és az ORC közvélemény-kutató intézet felméréséből.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.