Eerik-Niiles Krosst, aki korábban a tallinni hírszerzés koordinátora volt, az Arctic Sea nevű kereskedelmi hajó 2009-es elrablásának megszervezésével vádolják. Az észt férfit a kalóztámadás korábban elítélt résztvevői nevezték meg a terv értelmi szerzőjeként. Az elfogatóparancsot az után adták ki, hogy Kross nem tett eleget az ügyben eljáró orosz bíróság idézésének.A kalózok Svédország partjainál csaptak le az Arctic Sea-re 2009 júliusában, négy héttel később egy orosz hadihajó a Zöld-foki szigeteknél talált rá. A hajó hivatalosan fát szállított Finnországból Algériába, de egyes híresztelések szerint a valódi rakomány Iránnak vagy Szíriának szánt orosz légvédelmi rakéták vagy más hadászati eszköz lehetett. Kross nevetségesnek nevezte a vádakat, Kristen Michal észt igazságügyi miniszter pedig kijelentette, hogy a tapasztalt diplomatának számító férfit nem adják ki Oroszországnak.
Kalózkodással vádolnak egy volt észt hírszerzési vezetőt
Nemzetközi elfogatóparancsot állított ki egy kalózkodással vádolt volt észt hírszerzési vezető ellen Oroszország pénteken.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.