A székelyföldi Parajdon működik Erdély egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága, a helyi sóbánya, amely főként gyógyászati célból látogatott. Az orvosok a különböző légúti megbetegedésekkel küszködő pácienseiknek szokták ajánlani a sóbánya felkeresését.Az ipari létesítmény környezeti hatásait és a vonatkozó törvények alkalmazását elemezte a román számvevőszék, amely a most nyilvánosságra hozott jelentésében megállapítja, hogy a kezelési központot is magába foglaló bányának még környezetvédelmi engedélye sincs - írta az újság.A jelentés szerint pénz hiányában még mindig megoldatlan a használaton kívül helyezett tárnák környezetbarát bezárása. Megállapítja: a kősó feldolgozásából származó hulladékok szennyezhetik a talajt, a talajvizeket és a felszíni vizeket, mert a vállalat a vonatkozó kormányrendeletet megszegve elmulasztotta kidolgozni a hulladékkezelési tervet.A dokumentum szerint megfelelő biztonsági intézkedések (agyagos szigetelés) hiányában a talajvíz gyengíti a tárnák mennyezetét. A tárnákban a járművek kipufogógázai és a fejtés közbeni robbantásokból származó gázak szennyezik a levegőt, legalábbis a számvevőszék szerint erre panaszkodnak a földalatti gyógykezelésen részt vevő betegek. Hozzáteszik: áramszünetkor veszélybe kerülhetnek a bánya alkalmazottai, látogatói, mivel a szellőztető berendezés elektromos árammal működik. A számvevőszéki dokumentum azt sem tartja szerencsésnek, hogy a bányában zajló turisztikai tevékenység és a gyógykezelés nem elkülönítve zajlik.Sebestyén Dósa József, a sóbánya főmérnöke az ÚMSZ-nek elmondta: a dokumentum sokat túloz, de van igazságtartalma. A szakember határozottan cáfolta, hogy a bányának nincs környezetvédelmi engedélye. A főmérnök szerint a jelentésben kifogásolt környezetvédelmi problémák egy részét már tavaly megoldotta a vállalat. Példaként említette, hogy egy régi bányarészt teljesen betakartak agyagos-palás réteggel. Sebestyén tájékoztatása szerint tavaly a bányának 480 ezer látogatója volt, akik közül senki nem panaszkodott a rossz levegőre.
Életveszélyes a parajdi sóbánya?
A román számvevőszék szerint veszélyezteti a környezetet és hosszabb távon a turisták biztonságát is az évente félmillió ember által látogatott erdélyi parajdi sóbánya, a létesítményt működtető vállalat azonban úgy véli, az állami intézmény megállapításai eltúlzottak - írta kedden az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című bukaresti napilap.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.