Török sajtóértesülések szerint Burcuoglut azért küldték vissza, hogy próbálja meg megakadályozni a Törökország által élesen bírált törvény végleges elfogadását. A tervezett jogszabály értelmében büntetendő lenne a többi között a Franciaország által 2001-ben törvényesen elismert örmény népirtás tagadása. A különböző becslések 200 ezer és 1,5 millió közé teszik azoknak az örményeknek a számát, akik az I. világháború idején vesztették életüket az Oszmán Birodalomban. Az Oszmán Birodalom jogutódjának számító Törökország tagadja a tömegmészárlás tényét, és a kérdéses időszakban elhunytakat - becslése szerint mintegy 500 ezer embert - a háború áldozataiként tartja számon. Ankara tiltakozása ellenére a francia kormány várhatóan január 23-án fogja végérvényesen elfogadtatni a szóban forgó jogszabályt. A törvényt a nemzetgyűlés decemberben jóváhagyta, s a döntéssel már csak a szenátus maradt adós, amely nagy valószínűséggel szintén rábólint a jogszabályra.A török kormány karácsony előtt, miután a francia törvényhozás alsóháza elfogadta a vitatott törvényt, konzultációra hazahívta párizsi nagykövetét. Egyúttal pedig bejelentette azt is, hogy befagyasztja a politikai és katonai együttműködést Franciaországgal, illetve felfüggeszti a kétoldalú látogatásokat.
Visszatért Párizsba a hazarendelt török nagykövet
Visszatért a hétvégén Párizsba Tahsin Burcuoglu török nagykövet, akit a népirtás, így a törökországi örmény genocídium tagadását büntető francia törvénytervezet miatt rendeltek haza karácsony előtt a francia fővárosból - derül ki a török külügyi szóvivő hétfői közleményéből.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.