A kormányhoz közel álló "Ahram Online" egyiptomi hírportál hétfőn számolt be arról, hogy a távközlési mogul ügyét az államügyészség átadta egy kairói kerületi büntetőbíróságnak.Az iszlám szélsőséges ágának követői körében nyáron nagy felháborodást keltett a "Mickey és Minnie utána" bejegyzéssel ellátott karikatúra felkerülése a világhálóra, amellyel a kopt keresztény vallású Szavirisz a Hoszni Mubarak elnök uralmának megdöntéséhez vezető népfelkelés utáni egyiptomi belpolitikai helyzetre, vagyis az iszlamisták növekvő népszerűségére utalt. A Mobinil vállalatcsoport vezetője, aki a Szabad Egyiptomiak nevű liberális párt alapítója is, a szalafisták heves reakcióit követően törölte a bejegyzést, és elnézést kért, amiért néhány muszlimot megsértett a karikatúrával.atheistnexus.orgA szalafisták legnagyobb pártja, a Muzulmán Testvériségnél sokkal radikálisabb an-Núr nevű formáció a szavazatok mintegy 20 százalékát szerezte meg a Mubarak távozása óta tartott első egyiptomi parlamenti választáson, vagyis lényegesen jobban szerepelt, mint a voksok közel 15 százalékát elnyerő liberális koalíció (Egyiptomi Tömb), amelynek részét képezi a Szavirisz vezette politikai tömörülés is.
Fotó: betilthatják az iszlamista Mickey egeret Egyiptomban
Istenkáromlás és az "iszlám megsértése" miatt kell bíróság elé állnia Nagib Szavirisz egyiptomi milliárdosnak, világi nézeteket valló politikusnak, aki tavaly nyáron a Twitter közösségi oldalon egy olyan karikatúrát tett közzé, amelyen Mickey egér volt látható hosszú szakállal szalafista öltözetben, mellette pedig társa, Minnie egy arcát elfedő fekete kendővel.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.