A 22 éves férfi kora délután gyújtotta fel magát a többségében tibetiek lakta Apa (Aba) megye egyik útkereszteződésében, de a rendőrség eloltotta a tüzet és a sérültet kórházba szállították. Jelenlegi állapotáról nem közöltek részleteket. Társa nem sokkal később egy közeli szálló szobájában követte el hasonló tettét, amibe belehalt.A tudósítás szerint a helyi kormányzat által végzett nyomozás megállapította, hogy a két férfi - a Kirti kolostort elhagyó volt szerzetesek - gyanúsítottja volt egy kolostori betörésnek, amelynek során eltulajdonítottak egy Buddha-szobrot.A Hszinhua idézi a szecsuani tibetológiai kutató központ szakértőjét, aki szerint az utóbbi időben tibetiek körében több önégetésre is sor került, s néhányukat közülük - mint állította a hivatalos kínai hírügynökségnek - már korábban különböző cselekményekért, így rablásért, szerencsejátékozásért, illetve prostituáltakkal folytatott viszonyukért megbüntették.Kang Cseng (Gang Zheng) szerint a dalai láma környezetéből arra buzdították ezeket az embereket, hogy önégetéssel szabaduljanak meg a bűneiktől és megalázottságuktól.Az emigráns tibeti szervezetek azt hangoztatják, hogy az elmúlt hónapok sorozatos önégetései a tibetiek tiltakozásának, illetve a dalai láma melletti kiállás megnyilvánulásai. Sajtójelentések szerint eddig több mint tucatnyian gyújtották fel magukat, s legkevesebb heten meghaltak. Többségük húsz év körüli fiatalember volt és két szerzetes nő is van köztük. Beszámolók szerint a térséget szigorúan ellenőrzik, s úgy tudni, a járőröket poroltó készülékkel szerelték fel.
Tibeti szerzetesek gyújtották fel magukat pénteken
A délnyugat-kínai Szecsuan tartományban egy 22 és egy 18 éves volt tibeti szerzetes gyújtotta fel magát pénteken; a fiatalabb életét vesztette - közölte vasárnap helyi forrásra hivatkozva a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség vasárnap.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.