"A belügyminisztérium biztonság erői bocsánatot kérnek a régi rezsim idején alkalmazott módszerekért - olvasható a minisztérium közleményében. - Olyan eszközök alkalmazására kényszerültek (akkor), amelyek nem tartoztak a kötelességeik közé." A rendőrök "a nemzet fiai, kötelességüket úgy teljesítik, hogy a jog és az igazság uralkodjék" - hangsúlyozza a minisztérium.Civil és emberjogi szervezetek gyakran bírálják az iraki rendőrség és hadsereg brutalitását, az önkényes letartóztatásokat és más visszaéléseket. A rendőrséget azzal is vádolják, hogy "politizál" a hatalmat december vége óta bénító, szunnita és síita vezetők közötti politikai válságban.A belügyminisztérium erői közé a tartományi, szövetségi és olajrendőrség, valamint a határőrség tartozik, összesen mintegy 650 ezer ember a kormány októberben közzétett adatai szerint. A nagy létszám ellenére azonban a rendőrség nehezen nyeri el a lakosság bizalmát az ország továbbra is ingatag biztonsági helyzete, a csaknem mindennapos erőszak közepette.A rendőrség megalakulásáról szóló megemlékezések az iraki katonaság születésnapját követik: pénteken díszszemlével ünnepelték meg Bagdadban, hogy 91 évvel ezelőtt létrejött az iraki hadsereg. A parádé alatt három aknagránát csapódott be a szigorúan védett zöld zóna közelében, de senki sem sebesült meg.
Bocsánatot kért az iraki rendőrség a diktatúra alatti bűneiért
Az iraki rendőrség, amely teljesen átalakult az ország 2003-as, amerikaiak vezette megszállása óta, vasárnap - egy nappal létrehozásának 90. évfordulója előtt - bocsánatot kért mindazért, amit Szaddám Huszein elnök diktatúrája alatt elkövetett.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.