A washingtoni külügyminisztérium szerdai közlése szerint a törvényhozás 40 millió dolláros amerikai gazdasági és humanitárius segély zárolás alóli feloldásáról, folyósításáról határozott.A lépést az amerikai kormány szorgalmazta - fő térségbeli szövetségese, Izrael egyetértésével -, hogy megerősítsék a stabilitást a palesztin területeken, valamint Izrael biztonságát.Az amerikai kormány szeretné elérni a segélykeretből fennmaradó 147 millió dollár zárlat alóli feloldását is. Ez utóbbi összeg folyósítását azonban további vizsgálatok előzik majd meg, és a művelet leállítható, ha a palesztin területeket az előtt ismernék el teljes jogú ENSZ-tagállamként, hogy békeszerződést kötnének Izraellel.
Palesztinoknak szánnak segélyt készít elő az USA
Felszabadította az amerikai törvényhozás szerdán a bő ötödét annak a palesztinoknak szánt, 187 millió dolláros segélynek, amelyet korábban zároltak, mert a palesztinok ősszel megpróbálták teljes jogú tagállamként elismertetni területeiket az ENSZ-ben.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.