Tájékoztatása szerint az akcióban egy rendőr is életét vesztette, további négy gyanúsított pedig megsebesült.A rendőrök szerda este tűztek össze az emberrablókkal, a hatóságok megfogalmazása szerint egy "erőszakos, terrorista csoport" tagjaival.Az autonóm területen jelentős muzulmán népesség él - főként ujgurok -, a térségben szórványos zavargások zajlanak. Az ujgurok arra panaszkodnak, hogy a kínai hatóságok kizárják őket a regionális fejlesztési programokból, hátrányos vallási és kulturális megkülönböztetést kell elszenvedniük.
Emberrablókat lőttek agyon ujgur területen
Agyonlőttek hét emberrablót kínai rendőrök az ország északnyugati részén fekvő Hszincsiang-Ujgur autonóm területen, és kiszabadítottak két túszt - közölte csütörtökön a helyi kormányzat.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.