A kérdéssel az új vízumszabályok kidolgozásának keretében az Országos Népi Gyűlés (parlament) Állandó Bizottságának hétfőn kezdődött ülése foglalkozik.A kínai törvényhozók szerint a biometrikus adatok felvételének rendszerét ki kell terjeszteni azokra a külföldiekre is, akik lakhatási engedélyért folyamodnak az ázsiai országban.A pekingi közbiztonsági minisztérium szerint az ujjlenyomatok és a más biometrikus adatok felvétele hatékony eszköz lesz az országba beutazó külföldiek azonosításban, ami jelentősen felgyorsítja a vám- és az egyéb eljárási folyamatokat. Idén január 1-jétől szeptemberig 260 millióan lépték át a kínai határt. A múlt század 90-es éveitől kezdve évente átlagosan 10 százalékkal nő a ki- és beutazók száma Kínában.
Ujjlenyomatot akar Kína a külföldiektől
A kínai hatóságok egy törvénytervezet szerint arra készülnek, hogy ujjlenyomatot vesznek az országba belépő külföldiektől - írta a China Daily című napilap keddi számában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.