Martin Schibbye riportert és Johan Persson fotóst júliusban fogták el etióp katonák, miután az ONLF fegyvereseinek oldalán behatoltak Etiópia Ogaden tartományába Szomália félig autonóm Putland régiójából.Az ügyész tizennyolc és fél év szabadságvesztést kért mindkettőjükre. Mindkét fél meghallgatása alapján, az összes körülményt figyelembe véve 11 év szabadságvesztés kiszabását indokolta meg ítéletében Shemsu Siraga bíró. A vádiratban szereplő terrorcselekmény elkövetését nem tudták az elítéltekre bizonyítani. Az etióp kormány ugyanakkor terrorista csoportként tartja nyilván az ONLF-et, s nemrég elfogadott terrorizmus elleni törvénye tiltja a lázadó tevékenység népszerűsítését. A szabadúszó újságírók az engedély nélküli határátlépést beismerték. Állításuk szerint azért mentek Etiópiába, hogy tényfeltáró riportot készítsenek arról, milyen hatással vannak a helyi lakosságra a régió olajfeltárásai és az olajtermelés beindítása, a lázadó fegyveresekről pedig csupán híranyagot akartak készíteni. A bíró szerint azonban ennek ellentmondanak elfogásuk körülményei. Felhozta ellenük azt is, hogy a svédek utazását az ONLF szervezte meg Londontól Kenyán át, egészen Etiópiáig.Az Ogadeni Nemzeti Felszabadítási Front - a térség legnagyobb lázadó szervezete - 1984-es alapítása óta fegyveres harcot folytat a többségében szomáliai lakosságú délkelet-etiópiai Ogaden régió elszakításáért.Svédország az ítélethirdetést követően aggodalmát fejezte ki a döntés miatt, s közölte, hogy az ügyben kapcsolatba lép az etióp kormánnyal.
11 év börtönt kapott Etiópiában két svéd újságíró
Tizenegy év börtönbüntetésre ítélték azt a két svéd újságírót, akiket a múlt héten talált bűnösnek egy etióp bíróság az Ogadeni Nemzeti Felszabadítási Front (ONLF) nevű lázadó szervezet támogatásában és népszerűsítésében, valamint illegális határátlépésben.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.