"Az észak-koreai rezsim gyors stabilizálódása szomszédainak is érdeke" - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve, hogy nagyobb rugalmasság várható Dél részéről Északkal kapcsolatban. A felesleges feszültséget az Egyesült Államok, Kína és Japán is el akarja kerülni, hiszen Phenjan atom- és vegyi fegyverekkel, jelentős arzenállal és 1,2 millió fős hadsereggel rendelkezik.Ri együttérzéséről biztosította az észak-koreaiakat vezetőjük, Kim Dzsong Il halála miatt, valamint nyomatékosította, hogy idén nem csinálnak karácsonyi díszkivilágítást a közös határ mentén. A kommunista Észak-Korea ez utóbbit a lélektani hadviselés részének tekinti. A Korea-közi kapcsolatok jelentősen romlottak Ri 2008-as hivatalba kerülése után, mivel az elnök az észak-korai nukleáris program felszámolásához kötötte a segélyeket, Phenjan pedig elutasítja ezt a politikát.Nagyítás-fotógalériánk Észak-koreai mindennapokról - kattintson a képre!APEközben Észak-Korea továbbra is gyászol, illetve az utódlást készíti elő. Egyelőre nincs jele annak, hogy bárki is megkérdőjelezné Kim Dzsong Il legkisebb fiának, Kim Dzsong Unnak a hatalomátvételét. Az állami média is megpróbálja felsorakoztatni mögötte az észak-koreaiakat, "a párt, a hadsereg és a nép kiváló vezetőjének, valamint nagyszerű utódnak" nevezve a férfit. Amerikai és dél-koreai katonai tisztségviselők szerint eddig nem történt szokatlan katonai csapatmozgás Északon.
Dél-Korea enyhülést keres Észak-Koreával
Dél-Korea nem ellenséges északi szomszédjával szemben - jelentette ki Ri Mjung Bak dél-koreai elnök csütörtökön, magyarázva az utóbbi napokban Szöul által tett gesztusokat.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.