"A munka megkezdődött, és ha lesz rá elég pénz, 2013-ra a Circus Maximus újjászületik" - jelentette ki Gianni Alemanno római főpolgármester a régészeti projektet bemutató sajtótájékoztatón.A Kr. e. II. században épített sportpálya restaurálása három és fél millió euróba kerül. Ebből a főváros közel két és fél milliót tudott előlegezni, a többit a római kormány vállalta magára. A cél az antik Róma legnagyobb stadionjának megmentése: a Palatinus és az Aventinus dombja között húzódó hatszázhuszonegy méter hosszú, száztizennyolc méter széles lóversenypálya lelátóján háromszázezer néző fért el. Az utolsó versenyt 549-ben tartották.A Circus Maximus mezeje az utóbbi évtizedekben a szakszervezeti tüntetések és tömegkoncertek helyszíne volt. 2006-ban itt ünnepelték az olasz labdarúgó-válogatott világbajnoksági győzelmét. A turisták ingyen látogatták, de a pálya egykori istállórésze eddig le volt zárva.Circus Maximus arc.miami.eduA lóversenypályát már kerítéssel vették körbe és éjszakára megvilágítják. A pályára való belépésért a tervek szerint háromeurós jegyet kell majd váltani, az ásatásokon a vezetett látogatás nyolc euróba kerül majd.
Fizetős lesz a Circus Maximus is Rómában
Helyreállítják és védett régészeti területté alakítják át a Circus Maximust. Az ókori lóversenypálya egyik része zöldövezet marad, másik részén megnyitják a látogatók előtt az ásatásokat.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.