Az ENSZ-hivatal szerint az elmúlt két évben a térségben 16 százalékkal nőtt a máktermesztés. Míg Laoszban kétszázalékos növekedést mutat, Mianmarban (korábbi Burma) 37 százalékosat. Az évtizedekig katonai junták irányította Mianmar - ahol márciusban polgárinak mondott hatalom vette át az ország irányítását - 91 százalékkal részesedik a térségbeli máktermesztésből, s ezzel a világ második legnagyobb termelője a máknak Afganisztán után.Az alapanyagul szolgáló növényt javarészt az északkeleti San államban termesztik, amely évtizedek óta lázadások színhelye, de 27 százalékkal nőtt a máktermesztés az északi Kacsin államban is, ahol a helyi kisebbség fegyveres szervezete küzd a nagyobb önállóságért. Gary Lewis, az UNODC regionális hivatalának képviselője bangkoki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a bizonytalan élelmiszerellátás, a szegénység és a fegyveres viszály, illetve az ópium árának megugrása gerjeszti a máktermesztés növekedését.
Rengeteg ópiumot termelnek Laoszban és Mianmarban
Majdnem megkétszereződött az elmúlt öt évben az ópiumtermelés Délkelet-Ázsiában, s különösen Laoszban, illetve Mianmarban mutat hirtelen növekedést a drog előállítása, ami a kábítószer alapanyagául szolgáló növény, a mák, illetve az ópium árának megugrásával, továbbá a rossz biztonsági helyzettel hozható összefüggésbe - derül ki a világszervezet Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.