További tizenegy személy, közöttük egy gimnazista ellen indult eljárás a fasizmus éltetése, rasszista gyűlölet terjesztése, bűnszövetkezet jogcímeken. A latin Militia névvel működő újfasiszta csoport ellen a római ügyészség 2010-ben indított vizsgálatot, miután antiszemita jelszavak jelentek meg az olasz főváros épületein, dinamit robbant a római román kereskedők üzleteiben, és fenyegetések érkeztek Gianni Alemanno főpolgármesterhez, a szenátus és a képviselőház elnökéhez és halálosan megfenyegették George Bush amerikai elnököt is.A lehallgatások alapján a terrorelhárítók a Lama (Penge) fedőnevű akcióban a Militia római székházában és a szervezet logisztikai bázisának tartott edzőteremben illetve diszkóban házkutatást végeztek. A hatóságok szerint a Militia összesen 87 tagot számlál és "forradalmi akcióra" készült. A Militia tagjainak letartóztatását megelégedéssel fogadta Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség elnöke, aki hangsúlyozta, hogy megoldásnak azt tartaná, ha az olasz törvények "végre bűncselekményként ismernék el a holokauszt tagadását".Kedden Firenzében egy szélsőjobboldali, antiszemita megnyilvánulásairól ismert férfi nyitott tüzet két szenegáli árusra, további hármat megsebesített, majd öngyilkos lett. December 12-én két 40-es kaliberű lőszert tartalmazó boríték érkezett az éppen Izraelben tartózkodó Alemanno főpolgármesteri hivatalába - akkor a Vörös Brigádok szélsőbaloldali terrorista szervezet halálos fenyegetésével.
Gimnazista tagja is volt egy olasz újfasiszta szervezetnek
Öt személyt tartóztattak le a Militia nevű szélsőjobboldali szervezet elleni razzia során, mivel az olasz fővárosban korábban elkövetett bűncselekményekkel gyanúsítják a csoport tagjait.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.