"Szavatolója leszek a nemzeti érdekeknek, a jogállamnak és az intézményeknek, hűséges leszek a mártírokhoz és a forradalom céljaihoz" – jelentette ki a 66 éves politikus, kezét a Koránra téve.A hagyományos teveszínű burnuszt, kék mellényt és fehér inget viselő Marzúki büszkén és ünnepélyesen ígéretet tett, hogy "minden tunéziai elnöke lesz", és semmilyen erőfeszítést sem kímél annak érdekében, hogy jobbá tegye honfitársai életét. Kötelezettséget vállalt, hogy garantálja az egészséghez, az oktatáshoz való jogot, valamint a nők jogait.Marzúki ezután meghatottan tisztelgett a Zin el-Abidin ben Ali rendszerét megbuktató "forradalom mártírjai" előtt. "Az ő áldozatuk nélkül most nem állnék itt" – mondta könnyekkel a szemében.Monszef MarzúkiAPMonszef Marzúki, aki a Kongresszus a Köztársaságért (CPR) nevű balközép pártot is vezeti, a hétfői szavazáson 202 leadott szavazatból 153-at kapott. Megválasztása formaság volt, mert az októberi választásokon az élen végzett két párt megállapodást kötött. Ennek értelmében a második helyen befutott CPR adja az államfőt, míg a győztes iszlamisták pártja, az en-Nahda (Újjászületés) jelölheti a miniszterelnököt. Az utóbbi posztra előreláthatólag Hamadi Dzsebalit, a párt második emberét nevezi majd ki a napokban Marzúki elnök.
Beiktatták Tunézia új elnökét
Letette a hivatali esküt kedden Monszef Marzúki, akit hétfőn választott meg Tunézia államfőjének az alkotmányozó nemzetgyűlés.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.