Ezzel véget vetett azoknak a találgatásoknak, amelyek Núri al-Máliki kormányfő amerikai látogatásának előestéjén keltek szárnyra a NATO kiképző missziójának jövőjét illetően.Nyilatkozatában Rasmussen utalt arra, hogy december 31-én lejár a mandátum, és a meghosszabbítás érdekében heteken át folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre. A NATO mindazonáltal - tette hozzá a főtitkár - továbbra is elkötelezett az Irakkal való partnerség mellett. Korábbi brüsszeli értesülések szerint a NATO kiképzői akkor maradhattak volna Irakban, ha Bagdad biztosította volna számukra a hatósági eljárással szembeni mentességet, erre azonban az iraki kormány nem volt hajlandó. A misszió kötelékében 13 NATO-országból, valamint a partnerként tevékenykedő Ukrajnából összesen 130 kiképző tartózkodott eddig Irakban.A NATO iraki kiképző missziója 2004-ben indult, és azóta 5 ezernél több katonát, valamint 10 ezernél több rendőrt részesítettek kiképzésben. Emellett közel kétezer további iraki személy vehetett részt különböző tanfolyamokon a szövetséges országokban. A program keretében Irak 115 millió euró értékű katonai felszerelést kapott, valamint 17,7 millió euró értékű alapítványi támogatásban részesült.
A NATO nem képez ki több iraki katonát
A NATO úgy döntött, hogy az idei év végével kivonja Irakból kiképző missziójának személyzetét - közölte hétfőn Brüsszelben Anders Fogh Rasmussen, az atlanti szövetség főtitkára.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.