Thaci a koszovói fővárosban fogadta szerb újságírók egy csoportját, amelynek tagjai előtt kifejtette, hogy Pristina egyetért az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1244-es számú határozatával, mert az megerősíti Koszovó területi épségét. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye, ha Koszovó "megnevezésében" valamely regionális értekezleten az ENSZ szóban forgó határozatára hivatkoznának, Hashim Thaci azt mondta: "Minden megoldás elfogadható, feltéve ha az nem érinti Koszovó szuverenitását".Belgrád és Pristina küldöttségeinek uniós közvetítéssel Brüsszelben zajló párbeszéde a múlt héten akkor akadt el, amikor a pristinai tárgyalófél nem fogadta el Belgrád javaslatát, hogy Koszovó megnevezésében legyen utalás az ENSZ BT 1244-es számú határozatára. Mint utóbb kiderült, a Koszovó regionális képviseletéről szóló megállapodás elmaradása volt az egyik legfőbb érv, amikor december 9-én az Európai Tanács nem adta meg Szerbiának a tagjelölti státust, hanem a döntést jövő február-márciusra halasztották. Hashim Thaci reményének adott hangot, hogy létrejön a megállapodás Belgráddal Koszovó regionális képviseletét illetően.Carl Bildt svéd külügyminiszter felvetéséről, amely szerint Észak-Koszovónak különleges státust kellene adni, a koszovói kormányfő azt mondta: "Ez az elképzelés már túlhaladottá vált"."Nem lesz sem autonómiája, sem különleges státusa Észak-Koszovónak, viszont meg kell szilárdítani minden ott élő ember jogait és azok tiszteletben tartását, az észak-koszovóiak pedig saját maguk választják meg vezetőiket, akikkel mi Pristinában együtt fogunk működni" - fogalmazott Hashim Thaci, aki "közös kulturális értékeknek" nevezte a szerb pravoszláv egyház Koszovóban levő kulturális örökségét is.
Pristina nem megy bele Észak-Koszovó különállásába
Pristina számára teljesen elfogadhatatlan az a felvetés, hogy Észak-Koszovónak különleges státust kellene kapnia - jelentette ki Hashim Thaci koszovói miniszterelnök hétfőn Pristinában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.