Több ezren, köztük sok száz fiatal lány lélegezhetett fel a héten Csungkingban, kivégezték ugyanis Vang Ce-csi-t, a "keresztanyaként" is elhíresült helyi madámot. Vang a Fényes Hely nevű teaház hátsó szobáiban több száz fiatal nőt foglalkoztatott másfél évtizeden át prostituáltként, sokszor erőszakkal kényszerítve erre a lányokat.Vang és nővére, Vang Van-ning leendő áldozataikat többnyire a munkát kereső helyi fiatalok közül választották ki, őket különféle kifogásokkal szépségszalonokba vagy hotelekbe csalták, majd onnan a teaházba hurcolták. A bíróság az üggyel kapcsolatban több mint 300 áldozatot hallgatott ki. A lányok elmondása szerint rendszeresen verték, napokon át étel és ital nélkül sötét zárkában tartották őket, személyi igazolványukat elvették, s keresetüket is elkobozták. A fiatal nők közül többen megőrültek az évek során, heten rejtélyes körülmények közt életüket veszítették.Néhányan próbáltak megszökni, egyikük 2003-ban kiugrott a teaház nyolcadik emeletéről, s a zuhanástz túlélte ugyan, de egész életére lebénult. Őt - társaival együtt - 2009-ben a rendőrök találták meg és szabadították ki.Háromezer bűnöző akadt horograVang elfogása és a bordélyház felszámolása kiemelkedő jelentőségű esemény a város történetében. Az akciót a szervezett bűnözés elleni 2009-2010-es kampány során hajtották végre. A kampányt Po Hszi-laj a város pártbizottságának tagja hirdetett meg nem sokkal pozíciójának elfoglalása után. Az országszerte híressé vált rajtaütéseken és razziákon 25 ezer rendőr segítségével háromezer bűnözőt fogtak el, köztük az "alvilág keresztanyjaként" emlegetett, illegális földalatti kaszinókat üzemeltető Hszie Caj-ping-et. Három jüanmilliárdos üzletembert, több száz helyi rendőrt és a leköszönt rendőrkapitányt is letartóztatták. Utóbbi, Ven Csiang a madám, Vang Ce-csi egykori szeretője, az évek során 16 millió jüan kenőpénzt gyűjtött be. A korrupciós vádakon túl bűncsoportok fedezése és nemi erőszak miatt ítélték halálra, 2010 júliusában végezték ki.A kampánynak is köszönhetően Po Hszi-laj országos hírnevet szerzett, s tavaly - egyetlen kínai politikusként - a TIME magazin 100 legbefolyásosabb személyiségeinek a listájára is felkerült. Po Hszi-lajt a jövőre esedékes hatalomcsere után a legnagyobb országos hatalmat képviselő szerv, a kilenc fős politikai bizottság központi bizottságának (PBÁB) lehetséges tagjai közt is emlegetik.
Kivégezték Csungking madámját
A nő tizenöt éven keresztül több száz lányt kényszerített prostitúcióra, az áldozatok közül többen megőrültek, legalább heten meghaltak. Hullanak a bűnözők, amióta meghirdették ellenük a hadjáratot.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.