"Függetlenül attól, hogy Európa súlyos gondokkal találta magát szemben, mi Európához tartozunk. Meggyőződésem, hogy a tagjelölti státust a következő alkalommal megkapjuk" - fogalmazott Tadics elnök. A szerb elnök nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Szerbia sem közvetve, sem közvetlenül nem fogja elismerni Koszovót.Borisz Tadics kiemelte: Brüsszel döntése nem ingatta meg meggyőződésében. "Továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy Szerbia útja az Európai Unióba vezet, és erről az útról sohasem fogok lemondani. Mi Európához tartozunk, Szerbia - kulturális, gazdasági, politikai, biztonsági és minden egyéb tekintetben - Európához tartozik" - fogalmazott a szerb elnök.Az Európai Unió vezetői pénteki brüsszeli ülésükön úgy határoztak, hogy legközelebb február 12-én értékelik, milyen haladást sikerült elérnie Belgrádnak a Pristinával folytatott tárgyalásokon, s milyen mértékben valósultak meg az eddigi megállapodások.Sajtótájékoztatóján a szerb elnök elmondta, hogy egyértelmű feltételt szabtak Szerbia tagjelölti státusának megadásához Brüsszelben. Ez a feltétel úgy szól, hogy Belgrád mondjon le ahhoz való ragaszkodásáról, hogy Pristina csakis úgy vehet részt regionális tanácskozásokon, ha a helyszínen utalnak az ENSZ BT 1244-es számú határozatára. Belgrád azért ragaszkodik ehhez, mert a határozat utal arra, hogy Koszovó Szerbia szerves része.Boris Tadics szerb államfőAPArra a kérdésre, hogy ki ragaszkodott ehhez a feltételhez, pontosabban ki fogalmazta meg ezt a feltételt, Tadics azt válaszolta: "Ehhez mindazok ragaszkodtak, akik részt vettek a Belgrád és Pristina közötti párbeszédben"."Ez volt a feltétele annak, hogy megkapjuk a tagjelölti státust" - tette hozzá a szerb elnök. Véleménye szerint Szerbia Koszovóval szembeni politikája összhangban van Belgrádnak azzal az érdekével, hogy csatlakozzon az EU-hoz. "A koszovói kérdést meg kell oldani, és Szerbia nem kívánja jegelni a konfliktust, éppen ezért európai partnereivel együttműködve fogja keresni a megoldást" - mondta Tadics. Ismételten arra szólította fel a koszovói szerbeket, hogy távozzanak a barikádokról.Tadics meggyőződésének adott hangot, hogy Szerbia meg fogja kapni a tagjelölti státust. "Az, hogy ez februárban, vagy márciusban következik-e be, ki fog derülni... azon kell munkálkodni, hogy a cél megvalósuljon" - jelentette ki. A szerb elnök egyúttal jókívánságait fejezte ki Horvátországnak annak kapcsán, hogy Brüsszelben pénteken aláírták az uniós csatlakozási megállapodást az EU és Horvátország között.
Tadics továbbra is eltökélt a szerb EU-csatlakozásban
Szerbia nem mond le és nem is mondhat le európai jövőjéről, mert minden más megoldás súlyos következményekkel járna - jelentette ki az ország népéhez intézett beszédében pénteken délután Belgrádban Borisz Tadics, Szerbia államfője, azt követően, hogy Brüsszelben a jövő év márciusáig halasztották el a Szerbiának szóló tagjelölti státus megadását.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.