A fellebbezési lehetőségről az ügyben másodfokon eljáró londoni felsőbíróság döntött hétfőn. A 40 éves ausztrál állampolgárt - akinek portálja hozzávetőleges becslések szerint csaknem 400 ezer amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg - a svéd hatóságok szexuális bűncselekmények gyanújával körözik. Assange-t - aki tagadja a terhére rótt bűncselekmények elkövetését - tavaly decemberben vették őrizetbe Nagy-Britanniában, és idén februárban az első fokon eljáró bíróság jóváhagyta kiadatását. A hétfői londoni felsőbírósági döntés értelmében Assange e végzés ellen nyújthat be fellebbezést a legfőbb brit fellebbviteli testülethez.
Assange fellebbezhet kiadatása ellen
Fellebbezhet a brit Legfelsőbb Bíróságnál svédországi kiadatása ellen Julian Assange, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket százezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítója.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.