Az 1,8 tonnás bomba a Rajna szokatlanul alacsony vízállása következtében bukkant elő a folyómederben. Vele együtt egy kisebb bombát is hatástalanítani fognak vasárnap a tűzszerészek.Szerdán kiköltöztették az első betegeket a veszélyeztetett övezetben fekvő kórházakból. Az intézkedés egyelőre csak az intenzív osztályokon fekvő pácienseket érinti, mivel az ő áthelyezésük időigényesebb. A többi betegre szombaton kerül sor. Velük együtt mintegy 45 ezer koblenzi lakosnak kell ideiglenesen elhagynia lakóhelyét.A nagyszabású evakuálásra és a hatástalanítás biztosítására 2500 szakember áll készenlétben, köztük 600 tűzoltó, 400 szanitéc, 600 mentőorvos és 330 rendőr.
Óriásbomba miatt fél Koblenzet evakuálják Németországban
Egy hatalmas bomba hatástalanítása miatt elővigyázatosságból el kell hagynia lakóhelyét a németországi Koblenzben a lakosság mintegy felének: a vasárnapra tervezett hatástalanítás előtt már szerdán délután megkezdődött az evakuálás.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.