Az öt embert kedden vették őrizetbe, de csak szerdán adott tájékoztatást róla a katowicei ügyészség. A bejelentés szerint az 1998-2004 közötti évekre vonatkozó nyomozás a LOT privatizációja esetében 1 millió dollár, a STOEN esetében pedig 1,4 millió eurós korrupciós összeget tárt fel. A lengyel média szerint ez lehet a rendszerváltás utáni Lengyelország történetének legnagyobb korrupciós botránya.A katowicei ügyészség szerdán kihallgatta az őrizetbe vetteket, és vádat emelt ellenük. Czempinskit a STOEN-privatizáció ügyében vádolják korrupcióval.Az UOP volt vezetőjén kívül a többi vádlott személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra. A nyomozás érdekeire való tekintettel további részleteket egyelőre nem közöltek. Csak annyit árultak el, hogy a nyomozás már 2005 óta tart.Gromoslaw Czempinski 1993-1996 között volt az államvédelem elnöke. 1994-től 1997-ig a LOT felügyelőbizottságának tagja volt.
Korrupció Lengyelországban: letartóztatták az államvédelem volt főnökét
Öt embert tartóztatott le a katowicei ügyészség a LOT lengyel légitársaság és a STOEN SA varsói áramszolgáltató privatizációját érintő korrupció ügyében, köztük van Gromoslaw Czempinski, az Államvédelmi Hivatal (UOP) volt főnöke - jelentette szerdán a PAP lengyel hírügynökség.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.