"Remélem, hogy ezekben a napokban Timosenkót átszállítják abba az egészségügyi intézménybe, ahol minden szükséges segítséget megkaphat" – mondta Karpacsova a Kanal 5 (Ötödik csatorna) televízióban.Karpacsova úgy tudja, hogy Timosenkónak hátproblémái vannak. "Nagyon gyenge, legyengítette a fájdalom, nem kel fel az ágyból. Fekve tárgyalt velem is. Azonnal vizsgálatra szorul a fogdán kívül" – hangsúlyozta a parlament emberjogi biztosa.Karpacsova elmondta, hogy a kormányfőhöz fordult azzal a kérelemmel, adjon utasítást az egészségügyi minisztériumnak, a büntetés-végrehajtási főosztálynak és az igazságügyi tárcának, hogy biztosítsák az őrizetesnek a börtönön kívüli kezeléshez való jogát, amennyiben a fogda egészségügyi részlege nem tudja ellátni.APKorábban az ukrán állami büntetés-végrehajtási szolgálat azt közölte, hogy nem felel meg a valóságnak a Timosenko magatehetetlen állapotával kapcsolatos hír. A hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt volt kormányfő augusztus 5. óta van őrizetben a kijevi Lukjanovszki előzetes fogdában.Timosenkót október 11-én ítélte hétévi börtönre a kijevi pecserszki kerületi bíróság azzal a váddal, hogy 2009-ben az orosz-ukrán gázárszerződések megkötésekor jelentős anyagi kárt okozott Ukrajnának. A volt kormányfő fellebbviteli tárgyalása várhatóan december 19-én kezdődik a kijevi fellebbviteli bíróságon.
Ombudsman: Timosenko kijöhet a börtönből kezelésre
Nyina Karpacsova, az ukrán parlament emberjogi biztosa nem zárta ki, hogy a közeli napokban a börtönön kívüli egészségügyi intézményekben kezelhetik Julija Timosenko volt kormányfőt, ellenzéki vezetőt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.