A rendőrség nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni az értesülést. Rendszeres, hogy letartóztatnak iszlám szélsőségeseket, az al-Kaida terrorhálózathoz kötődőknek mondják őket, de ezekről a rajtaütésekről ritkán hoznak nyilvánosságra részletes jelentést.Legutóbb júniusban vettek őrizetbe 14 olyan embert az ország nyugati részének több pontján, akiről azt állították, hogy a nemzetközi terrorhálózathoz tartozik. Az egyik ember ankarai házában állítólag robbanószert és fegyvereket találtak, majd azzal gyanúsították az egész csoportot, hogy támadásokat akart végrehajtani az Egyesült Államok törökországi érdekeltségei ellen, megbosszulandó az al-Kaida volt vezetőjének, Oszama bin Ladennek a megölését. Bin Ladennel egy amerikai kommandó végzett idén májusban Pakisztánban.Az al-Kaida állt azon pokolgépes merényletsorozat mögött, amelyet 2003-ban követtek el Isztambulban, összesen 60 ember halálát és több száz megsebesülését okozva.
Al-Kaida-gyanús embereket fogtak el Törökországban
A török rendőrség keddre virradóra végrehajtott rajtaütésekben őrizetbe vett 15 terroristagyanús - feltehetőleg az al-Kaidához kötődő - embert az ország középső részén lévő Konya városban - jelentette a helyi média, de részleteket nem közölt az akciókról.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.