Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó 74 éves volt szíriai alelnök szerint meg kell buktatni Bassár el-Aszad rendszerét, s a hatalmat át kell adni a népnek. Rifaat Asszad, aki a múlt század nyolcvanas éveinek közepén szembefordult testvérével, az Irakot irányító Háfez Asszaddal, és át akarta venni tőle a hatalmat, azt mondta: Szíriában, az arab világban és még azon túl is sokan úgy gondolják, hogy a jelenlegi válságot ő oldhatja meg. Támogatásáról biztosított egy esetleges katonai intervenciót, amelyet szerinte az Arab Liga erőinek és ENSZ-békefenntartóknak közösen kellene végrehajtaniuk. Mint mondta, visszatérne Szíriába, hogy átmeneti kormányt irányítson, amíg választásokat nem tartanak, s azután lemondana. Rifaat Asszad szerint csak az ő családja hozhat stabilitást az országnak. "A nép az Asszad családot akarja" - jelentette ki. A pazar párizsi lakásban élő Rifaat Asszadot azzal vádolják, hogy katonai parancsnokként tömeggyilkosságban vett részt a Háfez Asszad uralma elleni, a múlt század nyolcvanas éveinek elején kirobbant lázadás elfojtásakor.
A szír elnök nagybátyja szívesen segítené az átalakulást
Bassár el-Aszad szíriai elnök lemondását követelte egy keddi interjújában a nagybátyja, az önkéntes párizsi száműzetésben élő Rifaat Asszad.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.