A római szenátus pénteken, a képviselőház szombaton szavaz a megszorító gazdasági intézkedéseket tartalmazó reformcsomagról. A parlamenti voksolást követően Silvio Berlusconi benyújtja lemondását az államfőnek, és Giorgio Napolitano megkezdi a pártokkal való konzultációt.Minden jel arra utal, hogy a köztársasági elnök az előre hozott választások és az ellenzékkel bővített nemzeti egységkormány helyett a szakértőit választja a közgazdász Mario Monti vezetésével. Hétfőre megalakulhat az új kormány - jósolta az olasz sajtó.A 68 éves Monti neve hónapok óta esetleges kormányfőjelöltként szerepel, kinevezését az erősítette meg, hogy Napolitano szerdán örökös szenátornak nevezte ki, ezzel hangsúlyozva, hogy pártok feletti tekintélyről van szó. A Monti vezette szakértői kormányt a piac is sürgeti. A kedden született megoldás - amikor a többségét veszítő Berlusconi nem mondott le azonnal - a legrosszabb döntés volt, a tőzsdeomlást egyedül gyors és határozott fordulat fékezheti meg - hangsúlyozták a gazdasági napilapok.Silvio Berlusconi és Umberto BossiAP"Monti elkerülhetetlen választás" - nyilatkozta Berlusconi a szövetségeseivel éjszaka tartott, sajtóértesülések szerint feszült megbeszélésen. Umberto Bossi, az Északi Liga vezére nemet mond a szakértői kormányra: "nem olyan rossz ellenzékben lenni, visszaszerezzük politikai szüzességünket" - hangoztatta. A Berlusconi vezette Szabadság Népe (PdL) is megosztott, annyira, hogy Angelino Alfano főtitkár pártszakadástól tart.Az ellenzék soraiból Antonio Di Pietro, az Értékek Olaszországa (IdV) képviselője jelentette ki, hogy nem szavaz bizalmat Montinak. "Az egyetlen járható út az előre hozott választás, Montival a Berlusconi-vezette erők maradnának a parlamentben" - hangoztatta. "Meg kell nézni, milyen szerepet kapunk a Monti-kormányban"- jelentette ki Massimo D'Alema, a Demokrata Párt (PDS) elnöke.A tervek szerint a Monti-kormány 12 miniszterrel dolgozna. Berlusconi máris jelezte, ragaszkodik ahhoz, hogy jobbkeze, Gianni Letta legyen a miniszterelnök-helyettes, Franco Frattini maradjon a külügyminiszter, és ne távozzon az igazságügyminiszter Nitto Palma sem.Nem lesz könnyű dolga Napolitanónak. Ha nincsen pártok között megállapodás, Monti helyett hasonló gyorsasággal kell kitűzni az előre hozott választásokat - szögezte le a Montinak szurkoló olasz sajtó. "Montival sikerülhet talpra állni" - írta a Corriere della Sera. Az újságok a "SuperMario"-nak keresztelt Monti pályafutását a sajtó úgy ismerteti, hogy a milánói Bocconi egyetem Európa-párti professzora, akit 1994-ben Berlusconi választott európai biztosnak, és 1999-ben erre újabb mandátumot kapott. Monti nem fél semmitől: EU-biztosként 497 millióval bírságolta meg a Microsoftot is az antitröszt-szabályok megsértéséért. Montival lezárul a közel húszéves Berlusconi-korszak - fogalmazott az ellenzéki La Repubblica.
Szakértői kormány alakulhat Berlusconi után
Az olasz politika gyorsított tempóban igyekszik új kormánnyal egyensúlyozni a Silvio Berlusconi kormányfő lemondási szándékát követő piaci zuhanást. Már a jövő héten megalakulhat a tervek szerint a Mario Monti vezette szakértői kormány.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.