A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kedden hozta nyilvánosságra legfrissebb jelentését, amelyben az áll, hogy Irán, bár azt állítja, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál, olyan kísérleteket és kutatásokat is végzett titokban, amelyek célja atomfegyver előállítása. Hague szerint a NAÜ jelentése minden hitelüktől megfosztotta Irán állításait atomprogramja békés természetéről."Veszélyesebb szakaszba lépünk... Minél tovább folytatja nukleáris fegyverprogramját Irán anélkül, hogy megfelelő választ adna tárgyalási felhívásainkra, annál nagyobb lesz a veszélye annak, hogy a folyamat konfliktusba torkollik" - fogalmazott a brit külügyminiszter.Elmondta, hogy Nagy-Britannia "kész további tárgyalásokat folytatni, de csak akkor, ha Irán hajlandó komolyan, előfeltételek nélkül tárgyalni nukleáris programjáról". "Ha nem, tovább kell növelnünk a nyomást és partnereinkkel együtt megvizsgáljuk az ezt a célt szolgáló további intézkedéseket. Az iráni pénzügyi, olaj- és gázszektor elleni további intézkedésekre gondolunk és arra, hogy további, a nukleáris programjával kapcsolatban álló intézményeket és személyeket helyezzünk tilalmi listára" - tette hozzá.A The Guardian című londoni lap egy hete azt jelentette, hogy Nagy-Britannia felkészül arra, hogy támogatást nyújtson egy Irán elleni katonai támadáshoz, amelyet az Egyesült Államok hajtana végre. A liberális napilapnak a londoni védelmi tárcától származó értesülése szerint brit katonai szakértők azt vizsgálják, hol kellene állomásoztatni a királyi haditengerészet hajóit és tengeralattjáróit, hogy azokról Tomahawk típusú robotrepülőgépeket indíthassanak iráni célpontok ellen.
A britek szankcionálnák Iránt
Nagy-Britannia újabb büntető intézkedéseket tervez az iráni pénzügyi és energiaszektor ellen a katonai célúnak tekintett iráni nukleáris program megtorlásaként - közölte szerdán a londoni parlamentben William Hague brit külügyminiszter.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.