Az ETA baszk terrorszervezete október 20-án jelentette be, hogy lemond az erőszakról, és felszólította Spanyolországot és Franciaországot, hogy kezdjenek tárgyalásokat Baszkföld függetlenségéről.A madridi tüntetést résztvevői egyperces némasággal emlékeztek a terror áldozataira, majd azt követelték a kormánytól, hogy semmiféle engedményt ne tegyen a terroristáknak, akinek feltétel nélkül meg kell adniuk magukat, és bocsánatot kell kérniük áldozataiktól. Az ETA - amelyet az Európai Unió és az Egyesült Államok terrorista szervezetként tart számon - 43 éve folytat fegyveres harcot Baszkföld függetlenségének a kivívásáért. A merényletekben 829 embert ölt meg.A szervezet tavaly szeptemberben tűzszünetet, majd idén januárban végleges fegyverszünetet hirdetett, és kijelentette: hajlandó lehetővé tenni, hogy azt nemzetközi megfigyelők ellenőrizzék. A spanyol kormány azonban elutasította az ajánlatot, mondván, hogy nem szerepel benne a szervezet teljes lefegyverzése. Mindettől függetlenül az ETA az utóbbi években meggyengült, mert számos tagját elfogták, és több fegyverraktárát felszámolták Spanyolországban, Franciaországban és Portugáliában is.
Madridban az ETA feltétel nélküli megadását követelték a tüntetők
A spanyol fővárosban szombaton ezrek követelték az ETA baszk terrorszervezet feltétel nélküli megadását és bocsánatkérését az áldozatoktól és hozzátartozóiktól.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.