A 62 éves Dzsebali végzettségét tekintve mérnök, újságíróként dolgozott és az en-Nahda társalapítója volt. A januárban megbukott Zin el-Abidin ben Ali rendszerének ádáz ellenzője, 16 évet töltött börtönben. A párt mérsékelt irányvonalának a képviselője, a nyugati politikai körökben elismert politikus. Eközben a pártvezető, Rasid Gannúsi bejelentette, hogy egy hónapon belül meg akarják alakítani az új kormányt. Ganússi az Expres FM rádiónak nyilatkozva úgy vélte, hogy a legtöbb szavazatot elnyerő pártot illeti meg a kormányalakítás joga. Noha még nem hirdették ki a vasárnapi szavazás végeredményét, az en-Nahda nagy valószínűséggel a voksok 30-40 százalékát hódította el.Ganússi a rádióinterjúban a tunéziaiak "arab öntudatának" a felébresztését nevezte az egyik legfontosabb feladatnak. "Nyelvünk az arab nyelv" - hangoztatta a mérsékelt iszlamista párt vezetője sajnálkozva azon, hogy egyfajta "nyelvi szennyeződés" tapasztalható az észak-afrikai országban, hogy az arabot keverik a volt gyarmattartó Franciaország nyelvével és a tunéziaiak egymás közt is gyakran franciául beszélnek. A választásokon második helyen végzett baloldali Kongresszus a Köztársaságért (CPR) párt vezetője, Monszef Marzuki közölte: arab-muzulmán öntudat felélesztését elfogadják, de azt elutasítják, hogy a vallást a diktatúra eszközeként használják fel. "Az iszlamisták nem ördögök, nem kell őket összetéveszteni a tálibokkal" - mondta a politikus.
Megvan a leendő tunéziai miniszterelnök
A tunéziai alkotmányozó nemzetgyűlési választásokon győztes en-Nahda párt második számú vezetőjét, Hamadi Dzsebalit jelöli a kormányfői tisztségre - közölte szerdán az AFP-vel Nurredin Biri, a párt végrehajtó szervének a tagja.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.