A vírusok kilenc országban fertőzték meg a külképviseletek számítógépeit, de semmiféle titkos információt nem loptak el. A támadások még a nyáron történtek. A vírusokat eltávolították, kár nem esett - írta a Jomiuri Simbun külügyi forrásokra hivatkozva.A vírusokat a minisztériumot a képviseletekkel összekötő internetes rendszerben fedezték föl. A diplomáciai üzenetek elküldéséhez viszont egy másik, biztosított rendszert használnak - magyarázta a forrás.A Jomiuri a franciaországi, hollandiai, burmai, amerikai, kanadai, kínai és dél-koreai képviseleteket említette meg, mint ahol ilyen behatolás történt. Ehhez jön még az Aszahi Simbun szerint a parlament képviselőházát ért támadás egy Kínában lévő szerverről.A dolgok azután derültek ki, hogy vizsgálatot indítottak, mert számítógépes kalózok titkos információkat loptak el a Micubisi konszerntől katonai repülőgépekről és atomerőművekről. A támadások mögött Kínát sejtik, de Peking mindent tagad.
Hackerek támadták meg a japán nagykövetek gépeit
Ismeretlen hackerek vírusokkal fertőzték meg több japán nagykövetség és konzulátus, valamint a tokiói parlament számítógépeit - jelentette szerdán a helyi sajtó.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.