Fazlullah kétli, hogy a pakisztáni kormány komolyan gondolná a kormányellenes felkelőkkel folytatandó béketárgyalásokat. Szóvivője, Sziradzsuddin Azmad útján válaszolt a Reuters brit hírügynökség kérdéseire.A szóvivő Fazlullah álláspontját ismertetve hangsúlyozta: elhagyták otthonukat és falujukat, sokan közülük pedig életüket áldozták az iszlám jog (saría) ügyének érdekében, s minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy érvényt szerezzenek a saríának a pakisztáni Malakand régióban és az ország más részein.Ennek előzménye, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter nyomatékosan figyelmeztette Pakisztánt: erőteljesebben kell küzdenie a terrorizmus ellen és részt kell vennie a szomszédos Afganisztánban zajló konfliktus megoldásában.Clinton az afgán fővárosban Hamid Karzai afgán elnökkel tartott közös csütörtöki sajtóértekezleten kijelentette, hogy az Egyesült Államok "nagyon erős nyomást" fog gyakorolni az említett célok elérése érdekében Pakisztánra. Az Obama-kormányzat azt várja a pakisztáni kormánytól, hadseregtől és titkosszolgálatoktól, hogy ne csak a Pakisztánt hátországul használó lázadók ellen harcoljon, hanem bátorítsa az afgán kormány ellen harcolókat a megbékélésre. Az amerikai külügyminiszter kijelentette: lehetségesnek tartja az afganisztáni megbékélést, s ez nyújtja a legtöbb reményt Afganisztán és az egész térség számára.Hamid Karzai afgán államfő a sajtóértekezleten azt mondta: az afgán vezetés meggyőződése szerint az ellene harcoló tálibokat "nagyon-nagyon nagy mértékig Pakisztán ellenőrzi, Pakisztánban állomásoznak, ott van a parancsnokságuk és onnan indítják akcióikat".
Visszatérne Pakisztánba háborúzni egy tálib vezető
A pakisztáni Szvat-völgybe történő visszatérésével és újabb háborúskodással fenyegetőzött pénteken Maulvi Fazlullah, akinek jelenleg Afganisztánban van a főhadiszállása.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.