Nick Johnson hangsúlyozta, mivel nem tudni pontosan, hogy a műhold hol hatolt be a Föld légkörébe, azt sem tudni pontosan, hol csapódtak be a darabjai. Nem kizárt, hogy erre sohase derül fény - mondta Johnson. Korábban a NASA azt mondta, hogy a műhold szombat hajnalban Kanadától nyugatra, a Csendes-óceán felett hatolt át a Föld légkörén. Johnson hangsúlyozta, hogy a becsapódás után 11 órával sem érkeztek jelentések szárazföldre lehulló műholddarabokról, illetve arról, hogy bárki is talált volna ilyeneket.Az Upper Atmosphere Research Satellite (UARS) távérzékelő műhold már 2005 óta nem üzemelt. 1991 szeptemberében a Discovery űrrepülőgép szállította a világűrbe és állította Föld körüli pályára. Az 10,7 méter hosszú, 4,5 méter széles és körülbelül 6 tonna tömegű amerikai tudományos műhold legnagyobb "visszatérő" darabja valószínűleg 136 kilogramm, az összes törmeléké pedig nagyjából 500 kilogramm tömegű. A többi eléghetett a légkörben.
NASA
Lezuhant műhold: feltehetően a Csendes-óceánban landolt
Feltehetően a Csendes-óceánba zuhantak a kiszolgált amerikai műhold nagyobb darabjai, jó messze az amerikai kontinens nyugati partjaitól - közölte szombaton az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egyik illetékese.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.