Bahlult a guantánamói támaszponton tartott eljárás keretében 2008 novemberében ítélte el egy amerikai különleges katonai törvényszék, miután az esküdtszék bűnösnek találta a jemeni férfit 35 vádpontban, egyebek közt összeesküvésben, emberölésre való felbujtásban és a terrorizmushoz nyújtott anyagi támogatásban.
Fellebbezésében a 42 éves jemeni kétségbe vonta a bíróság legitimitását, valamint a különleges katonai törvényszékek felállítását lehetővé tévő 2006-os törvény jogszerűségét. Emellett aránytalannak tartotta a rá kiszabott büntetést más guantánamói foglyokéhoz viszonyítva, példaként említve bin Laden sofőrjét, Szalím Ahmed Hamdant, aki öt és fél évi börtönt kapott.
Bahlul az első foglyok között érkezett Guantánamóra 2002-ben. Az ügyészek szerint a férfi a kihallgatáskor bevallotta, hogy propaganda videókat készített, amelyekben az Egyesült Államok elleni merényleteket sürgetett, és elintézte, hogy Mohamed Atta, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások egyik öngyilkos merénylője hűségesküt tegyen az al-Kaidát vezető Oszama bin Ladennek. A Pentagon azt most sem közölte, hogy az elítélt hol tölti le a büntetését.
Megerősítették az al-Kaida-tag életfogytiglani büntetését
Az illetékes katonai felülvizsgálati bizottság megerősítette pénteken az al-Kaida terrorszervezet propaganda szakértőjének tartott Ali Hamza al-Bahlulra kirótt életfogytiglani börtönbüntetést - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.