Napolitano a 2001-ben elkövetett terrortámadások közelgő 10. évfordulójával kapcsolatban kijelentette: "miközben a fenyegetés továbbra is fennáll, nemzetünk erősebb, mint szeptember 11-én volt és jobban felkészült a kialakulóban lévő veszélyek elhárítására és ellenállóbb, mint bármikor ezelőtt."A Gallup és USA Today pénteken nyilvánosságra hozott közös felmérése szerint pedig az amerikaiak, ha nem is minden korábbinál nyugodtabbak, de az elmúlt 10 év átlagánál kevésbé félnek attól hogy az Egyesült Államok területén terrortámadást hajthatnak végre. A közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 38 százaléka véli úgy, hogy az elkövetkező hetekben valószínű, vagy nagyon valószínű, hogy terrortámadást hajtanak végre. Ugyanez az érték Oszama bin Laden májusi likvidálása után 62, 2009 novemberében 39 százalék volt, a legalacsonyabb szintet pedig 2005 közepén érte el, 35 százalékon.A megkérdezettek 36 százaléka aggódik kisebb-nagyobb mértékben amiatt, hogy valamelyik hozzátartozója a terrorizmus áldozata lesz, szemben a terrortámadás utáni hetek 58-59 százalékával. A válaszadóknak ugyanakkor csak 22 százaléka "nagyon biztos abban", hogy az amerikai kormány képes lesz megvédelmezni az állampolgárokat; a 2006-ban mért adat 16 százalék volt. A telefonos felmérést egy 1008 fős mintán, augusztus 11. és 14. között végezték el. A lehetséges statisztikai hibahatár 4 százalék.
Terrortámadástól fél az amerikaiak több, mint harmada
Nincsen semmilyen arra utaló, hiteles hírszerzési értesülés, hogy az al-Kaida támadásra készülne szeptember 11. évfordulóján, de az Egyesült Államok biztonsági szerveit mindenesetre fokozott készültségbe helyezték - jelentette ki pénteken Janet Napolitano amerikai belbiztonsági miniszter.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.