Kadhafi egyik fia, Mohammed kezdeményezésére beszélt telefonon Kirszan Iljumzsinovval, a Kaszpi-tenger partján fekvő Kalmük Köztársaság vezetőjével - jelentette a BBC az Interfax alapján. Kadhafi a beszélgetés során állítólag elmondta, hogy él és egészséges és még Tripoliban van. Fia - aki egyes hírek szerint korábban megszökött a felkelők házi őrizetéből - szintén az ezredes mellett van a BBC szerint. "A csapataink kirúgdossák a patkányokat a városból" - idézte Mohammedet a csatorna szerkesztőségi blogja.Eközben a NATO bejelentette, Kadhafi nem katonai célpont a szervezet számára. Erről az atlanti szervezet sajtótájékoztatóján Roland Lavoie kanadai ezredes, a NATO líbiai műveleteinek szóvivője beszélt. A nápolyi műveleti főparancsnokságon nyilatkozó szóvivő szavait videókonferencián élőben közvetítették a NATO brüsszeli székházában tartott sajtótájékoztató résztvevőinek. Lavoie újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, nem tudják, hol tartózkodik Kadhafi. Ennek azonban szerinte már nincs túl nagy jelentősége, hiszen az eddigi líbiai vezető "valószínűleg nem lesz részese a politikai megoldásnak", immár "nem tekinthető a játszma résztvevőjének".Nagyítás-fotógalériánk Kadhafi uralkodásának negyven évéről - kattintson a képre!AP
Kadhafi: "élek és egészséges vagyok"
"Élek és egészséges vagyok, Tripoliban tartózkodom és nem szándékozom elhagyni Líbiát" - mondta egy orosz hivatalnoknak telefonon Moammer Kadhafi az Interfax hírügynökség szerint. A NATO eközben bejelentette, hogy az ezredes nem számít célpontnak a szervezet számára.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.