A szíriai kormány már július végén elfogadott egy törvénytervezet, amely lehetővé teszi a többpártrendszer kiépítését az 1963 óta a Baasz párt által irányított országban, de a parlament mindeddig nem szavazta meg a javaslatot. Az elnöki rendelet felgyorsította a történelmi jelentőségű folyamatot, mert parlamenti szavazás nélkül, azonnal érvénybe lép.A rendelet rögzíti a pártalapítás feltételeit és a politikai csoportok funkcióit, valamint - az alkotmány alapján - "az állam és a társadalom vezetőjének" státusát. Az új pártoknak tisztelniük kell az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, nem szerveződhetnek vallási vagy törzsi alapon, és nem lehetnek külföldi szervezet vagy párt szíriai alszervezetei.Szintén kizárja a rendelet, hogy a pártoknak nyilvánosan vagy titokban katonai vagy félkatonai egységeik legyenek, céljaiknak és anyagi forrásaiknak pedig pontosan tisztázottaknak kell lenniük.
Engedélyezte a többpártrendszert a szíriai elnök
Rendelettel engedélyezte Bassár el-Aszad államfő a többpártrendszer bevezetését Szíriában, teljesítve ezzel a hónapok óta tartó kormányellenes tüntetések egyik legfőbb követelését - adta hírül az állami hírügynökség csütörtökön.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.