A dél-amerikai ország államfője, aki néhány nap múlva ünnepli az 57. születésnapját, egy hetet töltött Havannában, hazatérése némileg váratlan volt. Elutazása óta csak Twitter-üzenetekben érintkezett a külvilággal. Hazaérkezése után a caracasi repülőtéren azt mondta, jobb állapotban van, mint amikor elutazott.Előző nap Kubában úgy nyilatkozott, ez csak a kemoterápiás kezelés első fázisa volt, amelyet újabbak követnek majd. "Az életért folyó harc folytatódik. A bátorságom felülmúlhatatlan" - mondta.APA venezuelai elnök június 20-án esett át műtéten Havannában, amelynek során - Chávez megfogalmazása szerint "baseball-labda nagyságú" - rákos daganatot távolítottak el a medencetájékáról, de azt nem közölték, pontosan melyik szervéből. A külvilág azt találgatja, hogy prosztata- vagy végbélrákja lehet, esetleg más szerve beteg.A felvételek tanúsága szerint a venezuelai elnök feltűnően lesoványodott. Chávez csak annyit mondott erről, hogy végre visszanyerte az ideális súlyát, a 86 kilót, mert a korábbi - szavai szerint 100 kilogrammos - súlya túl sok volt. "Hadd kívánjanak ilyen gonoszságokat. Csak nehogy visszaszálljon rájuk" - mondta azokra a híresztelésekre, miszerint négy hónapja van hátra.A többször újraválasztott - 1999 februárja óta hivatalban lévő - venezuelai elnök megismételte, indulni akar az újraválasztásért a 2012 végén esedékes elnökválasztáson. A felmérések szerint betegsége hatására nem változott támogatottsága, az továbbra is 50 százalék.
Chávez hazatért Kubából a kemoterápiás kezelésről
Visszatért hazájába szombaton késő este Hugo Chávez venezuelai elnök, aki kemoterápiás kezelésen esett át Kubában - jelentette a venezuelai állami televízió.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.