Anders Behring Breivik, a "marxistavadász" 2002-ben indította el keresztes hadjáratát az iszlám, a szocializmus és a médiák ellen. Az igen hosszú szövegben, amelyben keveredik naplójegyzet, terrorista kézikönyv, történelmi hivatkozás és politikai propaganda, a 32 éves norvég az "igazságosztó lovagok kommendátorának" tekinti magát, és jelzi, hogy felméri gyilkos terveinek hatását."A második világháború óta legnagyobb (náci) szörnyetegnek fognak címkézni" - olvasható az angolos Andrew Berwick álnéven írt, Európai függetlenségi nyilatkozat - 2083 című szövegben, amely a következő szavakkal zárul: "Azt hiszem, ez lesz az utolsó bekezdés. Most július 22-e, péntek van, 12 óra 51 perc." Alatta egy fotón a "Marxistavadász" feliratú fegyverrel látható.Anders Behring BreivikAPA manifesztumban visszatekinthetünk útjának 2002-es londoni kezdetére, amikor nyolc (meg nem nevezett) társával együtt megalapította az "Európai Katonai Rend és Büntető Törvényszék - a Templomos Lovagok" nevű szervezetet, amelynek célja "megelőző háború Európa kulturálisan marxista/multikulturális rezsimjei ellen", hogy "visszaszorítsuk, legyőzzük vagy meggyengítsük a most folyó iszlám megszállást/gyarmatosítást, stratégiai előnyre tegyünk szert egy elkerülhetetlen háborúban, mielőtt még a fenyegetés testet ölt"."A párbeszéd ideje lejárt - folytatja a 93 embert lemészároló Breivik. - Adtunk egy esélyt a békének. Most ütött a fegyveres ellenállás órája." A szöveg, amelynek első oldalát a templomosok keresztje díszíti, tele van utalásokkal a muzulmánok elleni harc keresztény hadvezéreire. A most végrehajtott terv konkrét előkészületei azonban csak 2009 őszén kezdődtek az írás szerint. "Új szakasz kezdődött" - írja ebben az időszakban, tudatva, hogy alapított egy bányavállalatot és egy kis gazdaságot robbanóanyag-vásárlásainak fedezésére."Most kell vennem legálisan egy félautomata puskát és egy Glock (pisztolyt)" - olvasható egy 2010. szeptemberi bejegyzésben. A norvég média szerint e két fegyverre meg is kapta az engedélyt. 2011 májusától naplót vezet az előkészületekről, a vásárlásokról (főleg robbanószerek beszerzéséről), az utazásokról. A robbanóeszköz gyártásához szükséges anyagok listájának elején így ironizál: "Mindezt könnyű lenne beszerezni, kivéve, ha Abdalláh Rasíd Mohammednek hívnának." Készít egy listát a célba veendő európai országokról is, alapvetően a muzulmán lakosság aránya alapján, az élén Franciaország áll."Az egyik elsődleges célpont a (kormányzó norvég) szocialista-szociáldemokrata párt éves tanácskozása" - írja az őrült férfi, de említ újságíró-találkozókat és kulturális fesztiválokat, továbbá atomerőműveket és hivatali épületeket is. Végül a balközép kormány székháza és a Norvég Munkáspárt nyári tábora mellett döntött. Egyetlen korlátot szabott magának: "az európai multikulturalista elit elleni harc" mérlege nem haladhatja meg a "45 ezer halottat és az egymillió sebesültet" az "arányosság elve" értelmében.Nagyítás-fotógalériánk a Utoya szigeti vérfürdő túlélőiről. Kattintson a képre!AP
Breivik: "A legnagyobb (náci) szörnyetegnek fognak címkézni"
Éveken át írt, 1500 oldalas kiáltványt tett fel az internetre - csupán néhány órával a csaknem száz halottat követelő kettős merénylet előtt - az a norvég ámokfutó, aki 93 embert lemészárolt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.