A védelem képviselői egyebek között azért kérték a per lefolytatását a fővárosban, mert meglátásuk szerint az illetékes milánói bíróság elfogult Berlusconival szemben.A perben, amely április 6-án kezdődött, azzal vádolják Berlusconit, hogy egy - az eseménykor még - kiskorú marokkói lány, becenevén Ruby szexuális szolgáltatásait pénzért és ékszerekért vásárolta meg, továbbá később, hatalmával visszaélve utasította a milánói rendőrséget, hogy engedje szabadon a lopáson rajtakapott lányt.APBerlusconi tagadja, hogy szexuális viszonyt létesített volna a lánnyal, másrészről pedig azt állítja, hogy esetleges diplomáciai bonyodalmakat akart elkerülni, mert úgy tudta, hogy Ruby Hoszni Mubarak akkori egyiptomi elnök unokahúga, és ezért járt el szabadon engedése érdekében. Ügyvédei szerint ez is alátámasztja azt, hogy a tárgyalást a miniszteri bíróság folytassa le, tekintettel arra, hogy a vád szerint hatalommal való visszaélésről van szó.Berlusconi bírálói viszont úgy vélik, hogy a 74 éves kormányfő igyekszik kibújni a milánói bíróság eljárása alól, amely a törvény előtt mindenki egyenlő elv alapján járna el, és egy számára kedvezőbb testület előtt védekezne az őt ért vádakkal szemben. A tárgyalást lefolytató testületről a végső szót az alkotmánybíróság mondja ki.
Mégis Milánóban állítják bíróság elé Berlusconit
Egy milánói bíróság hétfőn visszautasította Silvio Berlusconi ügyvédeinek azt a kérelmét, hogy az olasz kormányfő a Rubygate néven elhíresült ügyét Rómában tárgyalja az úgynevezett miniszteri bíróság.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.