A gazdasági károk az időszakban 265 milliárd dollárt tettek ki világszerte, és ezzel túlszárnyalták az eddigi legköltségesebb év, 2005 egészének adatát. Akkor egész évben 220 milliárd dollárt ért el az összesített kárösszeg. Az idei kárrekord mindenekelőtt a márciusi japán földrengéshez és cunamihoz kötődik. A Munich Re szerint ez a katasztrófa a maga 210 milliárd dolláros összesített kárával a történelem eddigi legdrágábbja, megelőzve az addigi legköltségesebb katasztrófát, a Katrina hurrikán 2005-ös pusztítását, ami 125 milliárd dollár kárt okozott. Az idei első félévben - ugyancsak a Munich Re rendelkezésére álló adatok szerint - biztosított károk összesített értéke elérte a 60 milliárd dollárt.
A japán katasztrófa az eddigi legköltségesebb természeti csapás
A világ vezető viszontbiztosítója, a Munich Re (Münchener Rück) szerint az első félév adatai alapján az idei év az eddigi legköltségesebb a természeti katasztrófák okozta anyagi károk szempontjából.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.