Egy csütörtökön nyilvánosságra hozott hivatalos jelentés szerint a törvények nem teszik lehetővé, hogy a hivatal közelmúltban kinevezett elnöke, Roland Jahn megvalósítsa erre vonatkozó célkitűzését. Az ezzel kapcsolatos lehetőségek kivizsgálására maga Jahn adott megbízást. Az egykori keletnémet kommunista hatóságok által üldözött, 57 éves Roland Jahn tavasszal váltotta fel Marianne Birthlert a hatóság élén, amelyet az egyesülés után hozott létre Helmut Kohl akkori kancellár. Birthler hivatalba lépésekor kijelentette: az intézményben nem dolgozhatnak tovább olyanok, akik az egykori NDK-ban a Stasi hivatalos munkatársai voltak.Az egykori keletnémet állambiztonsági minisztérium hivatalos munkatársai közül 47 még mindig a jelenlegi szövetségi hivatalban áll alkalmazásban. Többségük most biztonsági őr. Jahn szerint a Stasi-alkalmazottak számára nincs hely intézményében, még akkor sem, ha megbánták akkori tevékenységüket. Ez ugyanis - mint fogalmazott - az áldozatok arcul csapását jelenti. A Stasi-alkalmazottakat még a hivatal első elnöke, Joachim Gauck előbb határozott, majd határozatlan időre szóló szerződéssel alkalmazta, mert szüksége volt "szakértelmükre" az akták rendezéséhez, kódolásához. Később igyekezett megszabadulni tőlük, de kevés sikerrel. Tudatában volt a problémának Birthler is, de ő sem járt több sikerrel.Jahn szakértőket bízott meg a lehetséges munkajogi lépések felkutatására. Az egyik legnevesebb berlini munkajogi szakértő, Johannes Weberling irányításával készült, 71 oldalas jelentés arra a következtetésre jutott, hogy az érvényben lévő munkajogi szabályok a felmondást nem teszik lehetővé. Weberling szerint a szóban forgó 47 ember munkaviszonya felmondással nem szüntethető meg, és - mint hozzátette - a rendkívüli felmondáshoz szükséges feltételek sem állnak fenn. A szakértők szerint ily módon csupán egy lehetőség kínálkozik arra, hogy a "Stasi-hivatal" megszabaduljon a volt Stasi-alkalmazottaktól. Ez pedig az, hogy az érintetteket más állami hivatalok - a többi között a kancellári hivatal, a belügy-, a védelmi vagy akár a külügyminisztérium - veszik át. Csütörtöki értesülések szerint azonban egyelőre egyetlen intézmény sem jelentkezett az ügyben. Jahn még nem kommentálta a jelentést. Korábban többször hangsúlyozta, hogy személy szerint a megbékélés híve. Az általa vezetett intézményben azonban nem lehet szó megbékélésről, különös tekintettel arra, hogy a hivatal hitelessége forog kockán - tette hozzá.Az egykori keletnémet kommunista pártdiktatúra történetének feldolgozásával foglalkozó berlini alapítvány igazgatója közelmúltban az MTI-nek adott interjújában botrányosnak nevezte, hogy egyes keleti tartományokban - például Brandenburgban - a helyi törvényhozás tagjai között egykori Stasi-alkalmazottak lehetnek, illetve az igazságszolgáltatásban vagy a rendőrség kötelékében dolgozhatnak. Ugyancsak botrányosnak, illetve erkölcsileg tarthatatlannak tartotta, hogy a Stasi múltját vizsgáló szövetségi hivatal alkalmazásában még mindig olyanok állnak, akik az egykori keletnémet állambiztonság alkalmazottai voltak. Számukra máshol kell állást találni - jelentette ki Anna Kaminsky.
Ki mondhat fel a volt Stasi-alkalmazottaknak?
Nem mondhat fel a volt Stasi-alkalmazottaknak az a német szövetségi hivatal, amely az egykori keletnémet állambiztonsági minisztérium, a Stasi iratait kezeli.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.